Trendek és veszélyeztető tényezők

Állományváltozás

A szalakóta palearktikus elterjedésű faj, Eurázsia erdős sztyepp jellegű területeitől Észak-Afrikában az Atlasz-hegységig, Ázsiában kelet felé Novoszibirszkig, illetve az Indus-völgyéig fordul elő. Becsült világállománya 200.000-700.000 példány között mozog, ennek 50-74%-a, mintegy 55000- 117000 pár költ Európában. A múlt században kontinens-szerte erőteljes csökkenést mutatott, számos országból, mint pl. Németország, Dánia, Svédország, Finnország és Csehország kihalt. Egyes országokban ma is csak igen kevés költőpárt találunk, 2010-ben például 5 pár költött Burgenlandban, Szlovákiában évek óta egy-két pár költ, és 2010-ben nem volt költése. Horvátországban nincs jelenleg ismert költés, Szlovéniából eltűnt.

A Magyarországon található mintegy 1000 pár fontos, stabil populációját képezi az európai állománynak. Hazánkban eredetileg a középhegységek magasabb régióit és a zárt erdős területeket kivéve mindenhol előfordult. Az 1950-es évekig gyakori költőfaj az ország szinte egész területén, beleértve a Dunántúl nagy részét is. (Az 1980-as évek elején kis számban még a Lenti-medencében is költ évről-évre.) Folyamatos visszahúzódása az 1970-es évek közepétől felgyorsult, az 1980-as évek elejére a Dunántúlról gyakorlatilag eltűnt mint fészkelő faj, csak átvonuló példányokkal lehet találkozni, amelyek feltehetően az Ausztriában költő kis populációból származhatnak. Napjainkra nagy területekről teljesen eltűnt, vagy minimálisra zsugorodott állománya. Számottevően csak a Hevesi-síkon, a Borsodi-mezőségben, a Jászságban, a Kiskunságban és Délkelet-Magyarországon, illetve a Tápió-vidéken található. Állománynagyságát (1995-2002) 400-700 párra becsülték, amely 1-20%-os csökkenő trendet mutatott. Az odúkihelyezéseknek köszönhetően a 2007-es országos felmérés során már közel 1000 párt találtak a szakemberek.

Veszélyeztető tényezők

Az múlt században a szalakóta élőhelyeiben bekövetkező változások drasztikusan érintették a hazai populációt. Az utóbbi évtizedek védelmi tevékenységének következtében az állomány csökkenése megállt, és egyes régiókban lassú emelkedést mutat. Az eddig végzett védelmi munka tapasztalatai alapján a fő veszélyeztető tényezők a következők:

• Fészkelő-területek elvesztése: öreg magányos fák, illetve facsoportok eltűnése melyekben a faj számára alkalmas fészkelő odúk megtalálhatóak
• Táplálkozó területek csökkenése: gyepterületek csökkenése, feldarabolódása, és a legeltetés felhagyása következtében a legelők, elsősorban a fás legelők beerdősülése
• Áramütés: a szalakóta kifejezetten kedveli leshelyül, vártavadászatra használni a középfeszültségű vezetékek oszlopait, mivel sok esetben ezek az egyetlen alkalmas kiemelkedő pontok a táplálkozó terület fölött, viszont ennek következtében gyakran szenvednek áramütést az oszlopokon
• Mérgezés: valószínűleg az agrárkultúrákban használt rovarirtó szerek közvetetten mérgezést és pusztulást okozhatnak a kifejlett és a fiatal madaraknál egyaránt. Ezeknek a szereknek a használata a fészkelő és telelőterületeken egyaránt problémát jelent.
• Vonulás: mint sok más fajnál, a vonulás a szalakóta esetében is sok veszéllyel jár. Ilyen a telelőterületeken az élőhely-degradáció, szárazodás/elsivatagosodás miatt bekövetkező területvesztés, az illegális befogás és vadászat. Az illegális lelövés nemcsak a telelő, hanem a vonulásban lévő egyedeket is veszélyezteti.
• Illegális madárbefogás: elsősorban a fiókák veszélyeztettek, főleg nyugat-európai, illegális madárgyűjtemények tulajdonosai számára jelenthetnek értéket a mesterséges odúkból könnyen kiszedhető madarak, amelyek színpompás tollazatukkal nagy értéket képviselhetnek a feketepiacon.

Védelmi intézkedések a projekt területén

A szalakóta odúlakó faj, természetes körülmények között puhafa-ligetekben, zöld küllő és fekete harkályok készítette odúkban költ. Az alföldi fehér- és szürkenyárasok megfogyatkozása az arra alkalmas fészkelő-helyek csökkenését is jelentette, amely közvetlenül okozta az alföldi szalakóta-állomány nagymértékű megfogyatkozását.

Az 1980-as évek elején Jakab Béla ötlete alapján Dr. Molnár Gyula ornitológus vezetésével kezdődött el a magyarországi szalakóták mesterséges odúval történő telepítése a Szatymaz-Balástya-Kistelek települések által határolt területen, amely a madarak számának csökkenését megállította és közrejátszott a szalakóta-állomány stabilizálódásában.

Rövidtávon az arra alkalmas élőhelyeken történő odútelepítéssel további állomány-erősödés érhető el, de hosszú távon csak szürke- és fehérnyárasok ismételt telepítésével, a legeltetéses gazdálkodás erősítésével, a mozaikos élőhelyek fenntartásával érhető el.

Irodalom:

• Cramp, S., Perrins, C.M., Brooks, D.J. (szerk) 1993. Handbook of the birds of Europe, the Middle East and North Africa-birds of the Western Palearctic Volume 7. Oxford University Press
• Haraszty, L. (szerk.) 1998. Magyarország fészkelő madarai Mezőgazda Kiadó, Budapest
• http://www.iucnredlist.org