Több évtized után újra költ a szalakóta az Örjegben

Az elmúlt időszakban végzett kitartó és fáradságos fajvédelmi munkáinak, beavatkozásainak köszönhetően az idei évben sikeresen költött egy szalakótapár (Coracias garrulus) a Turjánvidék déli részén, az Örjegben. Jelentőségét tekintve, ezzel nemcsak hosszú idő után, -elődeink elbeszéléseiből tudva-, hogy egykoron gyakori, de később a 80-as évek folyamán eltűnt fészkelő madarának fokozatos visszatelepedésének első jeleiről van szó, hanem elviekben ez az egyik legnyugatibb költése az utóbbi időkben. 

A színpompás tollazatú szalakóta fokozottan védett madarunk, a sík vidék madara. Jellemzően mozaikos gyepekkel, szántókkal, facsoportokkal, öreg magányos fákkal tarkított élőhelyeken találja meg életfeltételeit. Természetes vagy harkályok által készített odúban költ, ezért is fontos számára az öreg fák megléte. Kizárólag állati eredetű táplálékot fogyaszt, főleg nagytestű bogarakat, szöcskéket, sáskákat, de ezen kívül rágcsálókat. siklókat, gyíkokat és kétéltűeket is elkap.

Veszélyeztető tényezői között éppen az öreg, magányos fák, illetve facsoportok eltűnése, illetve a táplálkozó-területek csökkenése és feldarabolódás mellett ezen gyepterületek kezelésének elhagyása okozta cserjésedés, spontán erdősülés szerepel, mint kedvezőtlen tényező. Ezen kívül az áramütés, autógázolás és vonulás közben őket célzó vadászatok miatti pusztulás által is csökken állománya.

Dél-Örjeg Natura 2000 terület lápi jellegű kaszáló, fás legelőin régóta vártuk a faj költését, elősegítve mesterséges fészekodúk kihelyezésével. A terület emellett része országosan védett területnek, illetve helyi védett területnek. Ennek jelentősége abban áll, hogy ezen területeken természetkímélő gazdálkodás folyik, figyelembe véve a természeti értékeink ökológiai igényeit, a természetvédelmi szempontoknak megfelelve. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság mellett magántulajdonú területek is jellemzik, azonban a természetvédelmi kezelés szempontjából egységesnek tekinthető, elsősorban természetvédelmi rendeltetésű.  A szalakóta átvonuló, kóborló példányai az elmúlt években több ízben, elsősorban költési időn kívül kerültek megfigyelésre a faj példányai tavasszal és ősszel, általában magányosan, kettesével vagy kisebb csoportban.

2011-2012 között az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program (Magyarország-Szerbia)  keretében ezen területen- és a Kiskunság jelentős részén is- újabb mesterséges költőodúk kerületek kihelyezésre, több helyen középfeszültségű vezetékoszlopokra is. A homokmégyi Lépfenés-legelőn a költési időszakban egy pár telepedett meg, és kezdte meg a kotlást. A 4 lerakott tojásból az összes fióka rendben kikelt. Emellett külön érdekesség, hogy a 2 szülőmadáron kívül felbukkant egy feltehetően segítő (helper) madár is, mely megfigyelések szerint az utódnevelésben vállalt szerepet.

2012. 07.27-én egy fiókagyűrűzéssel és tájékoztatással egybekötött rövid, de annál érdekesebb sajtóesemény szerveztem meg, mely idén, a hétvégével kezdődő Homokmégy Falunap programjának része lett, mely keretében részt vett Dr. Tokody Béla fajvédelmi projektvezető (MME) és Tapolcsányiné Varga Krisztina polgármester asszony is. Az előzetesen meggyűrűzött két szülőmadár mellett most már a 4 fióka is kapott gyűrűt. Ebből két félét egy kötelező un. ornitológiai gyűrűt, illetve színes gyűrű kombinációt, mely alapján a madár befogása nélkül, akár egy kézi távcsővel azonosítható a szabadban a madár bármikor. Így remélhetőleg fontos információkat fog szolgáltatni ez a pár és utódai a vonulásukról, területhasználatról, helyhűségükről, életkorukról és mindenről, amiről a gyűrűzési adat csak nyújthat. Meglepően nagy érdeklődés mutatkozott a sajtó képviseletéről, több helyi havilap, TV mellett, az országos média is „felkarolta” a jeles eseményt.

A másnap megrendezett Homokmégyi Falunapon a KNPI és az MME közös képviseletében Zsoldos Árpáddal és Tamás Ádám kollégával tovább folytatódott a természet iránt –kisebb-nagyobb mértékben- elkötelezettek részére szóló tájékoztató, népszerűsítő és bemutató rendezvényünk a számunkra az önkormányzat által biztosított sátorban, mely iránt szintén nagy érdeklődés mutatkozott.

Segítők: Dr.Tokody Béla (MME), Kis Tamás (MME7), Nagy Erik (MME7), Tamás Ádám (KNPI), Zsoldos Árpád (MME), Varga Eszter (MME7).

Agócs Péter
Természetvédelmi őrkerület-vezető (KNPI)