Monitoring

A program alapvető célja, hogy pontos képet tudjunk alkotni a projekt területén fészkelő szalakóta és kékvércse-állomány nagyságáról, és az arra legalkalmasabb helyeken elősegítsük a meglévő állományok megmaradását és növekedését mesterséges fészkek (költőládák) kihelyezésével. Mivel a programot megelőzően kisebb-nagyobb számban mind a Vajdaság, mind Magyarország területén sor került már ilyen mesterséges fészkek kihelyezésére, ezek rendszeres karbantartása és ellenőrzése is a monitoring részét képezi. Ezeken túl azonban, mindkét faj esetében fő feladatunknak tekintjük a természetes fészkekben költő párok felderítését is, ami időzítését és kivitelezését tekintve is egységes módszertant követel. A szalakóta esetében ez az egységes módszertan a program során került kidolgozásra. "A kék vércse védelme a Pannon régióban” című Magyarországon és Romániában folyó LIFE Nature program (LIFE05/NAT/H/000122) keretében a kékvércse-állományának monitorozása és a védelmi tevékenységek nyomon követése érdekében 2006 és 2008 között új monitoring rendszer került kialakításra. Ezt a protokollt adaptáltuk a helyi, vajdasági viszonyokhoz és adottságokhoz, mellyel a faj egységes monitoringja vált lehetővé a Pannon Biogeográfiai Régió területén.

A munkában részt venni kívánó érdeklődők mindkét faj esetében le tudják tölteni az egységes monitoring keretében rendszeresített felmérő lapokat a letöltések címszó alatt. Kérjük, mindenki kövesse az útmutatókat, és vegye fel a kapcsolatot az ott megjelölt koordinátorokkal!