Az első fészekaljak

A harmadik fészekellenőrzés eredményei alapján már két hetes a legidősebb, míg frissen kelt a legfiatalabb vörös vércse fióka a Vásárhelyi-pusztán.

Az első fiókás vörös vércse fészekaljak 2012-ben (Fotók: Kotymán László és Solt Szabolcs)

 

De a párok egy része, ahogy más években is lenni szokott, még csak most kezdett költésbe. A hűvös április közepe masszívan kettévágta a költési idényüket. A május 7-i tornádót is szerencsésen túlélték a fiókák. Az étlapot mezei pocok uralja a költőládákban.

Vannak még szép számmal gazdag évet ígérő, 7 tojásos fészkek is (Fotók: Solt Szabolcs)

 

A kék vércsék fészekfoglalása is megkezdődött, az ő fészkeikben barna ásóbéka - butabogár menü a jellemző. Megjelentek az első tojások, azaz idén korai költéskezdés jellemző, a párok nagy része egy időben, összehangoltan kezdte meg a fészekaljak lerakását.

A fészekalját féltő tojó kritikusan szemléli az ellenőrzést (Fotók: Solt Szabolcs)

 

Az erdei fülesbaglyok egy része szintén kotlásban van még, míg a korábbi hírekben is említett párok fiókái mostanára már elhagyták a fészket.

Erdei fülesbagoly (Fotók: Kotymán László és Solt Szabolcs)

 

A székkutasi vetésivarjú-telep serdülő varjai szintén most hagyják el fészkeiket, míg a csókák zömmel kisfiókás fészekaljaikat nevelgetik.

 

Tollakkal bélelt, tojásokkal és utódokkal teli, ám szokatlanul „ágmentes” csókafészkek (Fotók: Solt Szabolcs)