Hazajáró Lelkek

A hazai és vajdasági, valamint romániai (partiumi) fészkelő-helyekre a napokban megérkeztek afrikai telelőterületeikről az első kék vércsék.

Tavaszi tatarozási munkák a kék vércse műfészek-telepeken

A kékvércse-védelmi programokban együttműködő magyarországi, romániai és szerbiai partnerek idén tavasszal is elvégezték a kék vércsék számára kihelyezett költőládák javítását, tatarozását.

Sólyomcsalogató 2012

2012-ben immáron 7. alkalommal került sor a „Sólyomcsalogató” elnevezésű ragadozómadár-védelmi konferenciára. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által közösen szervezett rendezvénynek a szarvasi Körösvölgyi Látogatóközpont adott otthont február 18-19-én.

Kék vércse gyülekező-szinkronok eredményei 2011

A kék vércsék őszi gyülekezése egy ragadozó madarak esetében ritka jelenség. A madarak (felnőtt és éppen kirepült, a repülés fortélyait még tanuló fiatalok egyaránt) kisebb-nagyobb csapatokba verődve vadászgatnak a kora őszi időszakban, de estére egy-egy erdőfoltban, fasoron akár ezres nagyságrendben is összegyűlnek, és együtt töltik az éjszakát. 

Záró rendezvény

A Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület szervezésében 2011. szeptember 23-án, pénteken zajlott le a zentai Royal Szállóban a Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében tavaly indult, „Natura 2000-es jelölő madárfajok állományának természetvédelmi kezelése és állategészségügyi monitorozása”. című projekt ünnepélyes záró rendezvénye. 

Syndicate content